fbpx

Dr. Fülöp Papp Márta MSc.

…Sokunk bőrét azonos félelmek égetik a fogorvosi kezelésekre gondolván. Márta szemlélete és kedvessége…

A doktornő jelenleg szülési szabadságát tölti.

Bemutatkozás:

Dr. Fülöp Papp Márta vagyok, vezető fogorvos, implantológus, homeopata.A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi karán szereztem fogorvosi diplomámat. Jelenleg kutatásokat folytatok PhD tanulmányaimhoz a csontregeneráció és csontpótlás, illetve az implantáció területein, ill. publikálok több jelentős magyar és külföldi fogászati szaklapban. A teljesség igénye nélkül: Implantológia, Implantológia a Fogászatban, Magyar Fogorvos, Journal Of CranioFacial Surgery. Hazánkban elsőként végeztem el az aacheni egyetem MSC. Lasers in Dentistry mesterképzését.

Rendszeresen részt veszek szakmai konferenciákon és továbbképző előadásokon, illetve tanítok a Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán.

Szakterületem:

Implantológiára, csontpótlásra és csontregenerációra specializálódtam. Rektori pályázatomat is ebben a témában írtam, amivel 1.helyezést értem el.

Folyékonyan beszélek németül és angolul.

Célom:

Célom, hogy a gyógyítási munkában minden elém kerülő esetet a legmegfelelőbben tudjak ellátni, felhasználva a lézerfogászatban elsajátított tudásomat. Pácienseimmel jó kapcsolatot tudok kialakítani, így részletesen meg tudjuk beszélni a ránk váró kezeléseket, a felmerülő problémákat.

Implantológiai kurzusok:

Nobel Biocare Braenemark-Replace (svéd) Alpha Bio
GORE (USA) és GEISTLICH (Svájc) (csontpótlás, szövetregeneráció)
MDI IMTEC (USA) 3M Espe, Mini Dental Implant

Jelentősebb külföldi tanulmányútjaim:

Implantology – Periodontology – Prosthetics Symposium Saalbach/Hinterglemm Austria – 2017. 01.24-28.

Athropic maxilla course – Eduardo Anitua Spanyolországban, 2016. 10;

Prof Giovanni Zuchelli hands on és élő műtétes továbbképzés az ínyrecessziók kezeléséről, Bologna, 2016.06;

International Osteology Symposia, Monaco, 2016.04;

Expert in Laser Implantology, Cannes, 2016. 04;

Laser Implant Seminar, Cannes, 2016. 04;

University of Aachen, Aachen, Németország;

Radboud University, Nijmegen, Hollandia;

Zell am See, State of the Art, Austria, 2011-13;

Dental Masters Course in Dermatology and Periodontology, Tenerife

Általam tartott lézerfogászati továbbképzések:

Magyarország egész területéről jelentkeznek fogorvosok, hogy megtanulják és elsajátítsák a lézerfogászat gyakorlati fogásait rendelőnkben.

Lágyszöveti dióda lézer és kemény-és lágyszöveti ErCr lézer használatát oktatom fogorvosok részére.

Általam tartott lézerfogászati továbbképzések időpontjai:

2018. november 30.
2018. szeptember 21.
2018. július 6.
2018. április 20.
2018. január 26.
2017. november 24.
2017. október 27.
2017. március 24.
2017. február 17.
2017. január 13.
2016. november 25.
2016. október 28.
2016. szeptember 16.
2016. július 8 – Lasers in Medicine and Life Sciences (LAMELIS) Lasers in Dentistry előadás, Szegedi Tudományegyetem
2016. május 13.
2016. április – két napos teljes lézerképzés, Szeged
2016. április 1.
2016. február 26.
2016. január 29.
2015. november 19-20 – közösen Prof Dr. Norbert Gutknecht-tel, az Aachen Dental Laser Center igazgatójával
2015. október 16.
2015. szeptember 18.

Képzések – Dr. Fülöp Papp Márta
Ilyen a spanyol Biotechnology Institute: sikerült kifejleszteniük azt az implantátumot, melynek kilökődési esélye kevesebb, mint 1,5%. A többi implantátum esetében ez az arány átlagosan 3-4%. Vagyis a BTI fog implantátum a beültetést követően is sokkal nagyobb eséllyel marad a szájban.
 

Melyek a BTI fog implantátum előnyei?

Legjobb felületű implantátum
Felülete Ca-ionokkal bevont. Ennek köszönhetően, amikor az implantátum bekerül a csontba, a vér körülötte pár percen belül elkezd megalvadni.
Ez azért előnyös, mivel segítségével az osteointegráció gyorsabb lesz, vagyis a csontba történő beépülés könnyebben, gyorsabban, a szervezet számára nagyobb elfogadással, kisebb megterheléssel zajlik.
 
BTI a legkisebb kilökődési arányú fogimplantátum, Naturadent

Kicsi a periimplantitis esélye

Aki elkezd utánaolvasni a fog implantátumoknak, találkozni fog a fenti kifejezéssel.
Mit jelent a periimplantitis?
A beültetett műgyökér körül számtalan tényező miatt– beültetési problémák, bakteriális fertőzés, túlterhelés stb. – gyulladás alakulhat ki a lágyszövetekben, valamint akár a csontban is. Ennek mielőbbi hatékony kezelése az implantátum megtartásának elengedhetetlen feltétele.
 
Rendelőnkhöz gyakran fordulnak olyan páciensek, akik máshol elkészült implantátumukat szeretnék megmenteni a körülötte kialakult gyulladástól. Lézer segítségével nekik hatékonyan igyekszünk segíteni. A nálunk beültetett implantátumok esetén célunk, hogy elkerüljük a periimplantitis kialakulását.
 

Különböző méretű BTI fog implantátum különböző esetekre

Amennyiben jól megtervezett a fog implantátum alakja, annak méretében lehetnek eltérések.
A maximum 1-2 mm-es méretkülönbség komoly segítséget jelent orvosi szempontból, hiszen a csont minősége és vastagsága nem minden páciensnél egyforma.
A hagyományosnál keskenyebb vagy rövidebb implantátum csavar választására is van lehetőség bizonyos esetekben, és ezzel akár megelőző műtétek – csontpótlás, arcüreg emelés – elkerülhetők, mely más esetben szükséges lenne.
 

Nincs csontvesztés

A BTI fog implantátum beültetése speciális eljárással történik. Amikor a szájsebész belehelyezi a csontba, az így kinyert csont újrafelhasználható marad: segít az implantátum integrációjában és stabilitásában, így egyáltalán nincs csontveszteség.
 

Stabil korona rögzítés

A jól működő műfog feltétele az is, hogy az implantátum csavar és a korona stabil egységet alkosson. Ne bicegjen, forogjon a korona a szájban és olyan kényelmes legyen, hogy ne is vegyük észre, hogy nem a saját fogunk van a kihúzott fog helyén.

A BTI implantátum olyan protetikai elemeket tartalmaz, melyeknek segítségével a koronát stabilabban csatlakoztathatjuk, valamint további kiegészítő elemeket a sebészi és protetikai eljárásokhoz.
 
 

Írta: Dr. Fülöp Papp Márta

Olvasson bővebben a csontpótlásról és a fogbeültetésről:

Csontpótlás, arcüreg emelés saját membránnal kiegészítve
Csontpótlás humán/emberi csontpótló anyaggal
Fogbeültetés, fog implantátum árak, tudnivalók

Jelentkezzen implantációs konzultációra, várjuk szeretettel rendelőnkben!


  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!



Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse ki, köszönjük.













Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690




Lézerfogászatként gondoskodunk a szakmai háttérről azért, hogy Önnek valóban ennyire kényelmes legyen a fogbeültetés.

A fog implantáció a szomszédos fogak, a teljes harapás és a csontállomány védelme szempontjából is a legjobb módja az eltávolított fog pótlásának.
Amennyiben biztonságos és kellően alapos előkészítés előzi meg a fogbeültetést, az megfelelő szájhigiénia mellett egész életre szóló fogpótló megoldás lehet.

Implantátum egész életre? Megvalósítható!

A fogbeültetés mindig nagy döntés a páciens részéről – ezt a döntést pedig implantológusként megfelelő szakmai háttérrel, kellő figyelem- és energiaráfordítással segíthetjük – hiszen a cél az egész életre szóló fog implantátum.

A NaturaDENT rendelőjében célunk a maximális biztonság garantálása a fogbeültetés előkészítő lépéseitől kezdve az implantátum behelyezésén át az esztétikus korona felhelyezéséig és páciensünk egészségének nyomon követéséig.

Sok páciens tart a beavatkozástól és az esetleges szövődményektől, rendelőnk célja ezek minimalizálása.

Lényeges tudni, hogy a fog implantátum biztonságos behelyezése érdekében, és a hosszú távú magabiztos harapásért szükség van a fogbeültetés alapos megtervezésére.
Ebben a 3D CT felvétel mellett a navigált implantációs sablon is segít.

Fogbeültetésen gondolkodik? Műtéti tervezéssel biztosra mehet!
Szövődmények kiküszöbölése implantációs sablonnal

Navigációs implantáció segítségével egy egyszerű lenyomatvételt követően az implantológus még a műtét előtt, digitálisan meg tudja tervezni az implantátum pozícióját, a bemenet szögét, úgy, hogy az sem ideget, sem egyéb fontos lágyrészt ne érintsen.

Fogbeültetés implantációs sablonnal – Naturadent Lézerfogászat Budapest

Segítségével elkerülhetőek egyéb kiegészítő csontpótló műtétek és olyan súlyos szövődmények, mint az ideg vagy az arcüreg megsértése.

Milyen típusú fogbeültetés esetén alkalmazható a műtéti sablon?

Bármely implantátum típusra alkalmazható a tervezett implantáció. Teljes foghiány esetén éppúgy, mint néhány vagy akár egy-egy fog pótlásakor, de természetesen foghúzást követő azonnali implantációra is.

Fogbeültetés, fog implantátum árak, tudnivalók az implantációról

A Naturadentnél elkötelezettek vagyunk a csúcstechnika alkalmazása, a magas szintű professzionalizmus és a barátságos, félelemoldó kommunikáció mellett.

Jelentkezzen implantációs konzultációra, várjuk szeretettel rendelőnkben!

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse ki, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


A NaturaDENT olyan, hazánkban egyedülálló megoldást kínál a sikeres csontpótlás elvégzésére, mely saját szervezetünkből származik, tehát biológiailag a legjobb számunkra, mégsem jár nagy beavatkozással.

A megoldás a PRGF-Endoret rendszer, melynek lényege, hogy a páciens saját levett véréből állítjuk elő a csontpótlás kiegészítésére felhasznált membránt vagy gélt.

Számos új tanulmány és kutatás bizonyítja az eljárás sokoldalú és biztonságos felhasználhatóságát, hatékonysága pedig megnyitja az ajtót a személyre szabott orvoslás felé, melyet külföldön már számos orvosi és tudományos területen alkalmaznak, többek között a fogászati implantológia területén.

Milyen előnyökkel jár, ha páciensünk saját véréből kinyert membránnal egészítjük ki a csontpótlás folyamatát?

  • 100%-ban biokompatibilis és biztonságos
  • Erősen bakteriosztatikus tulajdonságokkal bír: megakadályozza a baktériumok elszaporodását
  • Ellenőrzött elkészítés és felhasználás
  • Egyszerűen és gyorsan elkészíthető: a vérvételt követően 30 percen belül, egyetlen centrifugálással elkészül
  • A klinikai hatékonyságot számos tudományos tanulmány bizonyítja
  • A saját vérből előállított csontpótló membrán stimulálja a szövetek regenerálódását, és gyulladáscsökkentő hatással bír

Csontpótlás, arcüreg emelés saját membránnal kiegészítve

Miben nyújt segítséget a saját vérből kinyert membrán:

  • Csontpótláskor vagy arcüreg-emelés esetén:

    Védelmet nyújt a fertőzésekkel, baktériumokkal szemben azáltal, hogy lezárja a területet. Valamint a csontpótló anyagot át tudjuk itatni a gél állagú membránnal, ezáltal gyorsabb és könnyebb lesz a szervezet számára az elfogadás. Sőt, van olyan eset, amikor a szintetikus csontpótló anyag használata teljes mértékben elkerülhető.

  • Foghúzást követően:

    A foghúzás csontveszteséggel is jár, mely az idő előrehaladtával egyre nő. Nagy előnye a PRGF-Endoret eljárásnak, hogy közvetlenül foghúzást követően az eltávolított fog helyére be lehet helyezni a saját vérből kinyert membránt, ezáltal védjük a csontot a leépüléstől.

Mi a kezelés folyamata, ha saját vért alkalmazunk?

A csontpótlás kezelés előtt a páciens kb. 30 perccel korábban érkezik a NaturaDENT rendelőjébe. Itt, a helyszínen szakképzett nővér leveszi a vért, amelyből kb. 30 perc alatt kinyerhető a membrán. Ezt követően elkezdődik a tervezett kezelés, mely érzéstelenítésben, fájdalommentesen történik.

Néhány nap múlva lézeres biostimulálásban részesül a páciens, mely további segítséget nyújt abban, hogy a beavatkozást a lehető legkevésbé érezze megterhelőnek és a gyógyulás folyamata lerövidüljön.

A prgf rendszer segítségével trombocitában dús autológ plazma nyerhető ki a vérből és csontintegrációra alkalmazható, valamint arra, hogy a beültetett implantátum stabil legyen.

Az eljárással kinyert membrán vérlemezkéket és növekedési faktorokat tartalmaz, mely számos biológiai folyamat beindításában nyújt segítséget:
Az eljárás elősegíti a csontregenerációt és a gyógyulást, mivel beindítja azokat a biológiai folyamatokat, melyek a sejteket befogadásra ösztönzik. Ezáltal a szervezet  gyorsabban és jobban elfogadja és beépíti a csontpótló anyagot.

Fogbeültetés, fog implantátum árak, tudnivalók az implantációról

A Naturadentnél elkötelezettek vagyunk a csúcstechnika alkalmazása, a magas szintű professzionalizmus és a barátságos, félelemoldó kommunikáció mellett.

A fogorvosi kezelésekre minden egyén és szervezet eltérően reagálhat. A szervezetének megfelelő kezelési terv kialakításához keresse fogorvos szakértőinket, akik személyre szabott megoldást nyújtanak Önnek!

Fog implantátum típusok, márkák, melyik a legjobb?

Mivel hosszú távú döntésről van szó, nem mindegy, hogy a páciens milyen implantátum mellett dönt.

Az igényes fogbeültetés nem az árversenyről szól, sokkal inkább arról, hogy a minőségi implantátumok közül azt választja, amelyik az Ön fogászati helyzetéhez leginkább illik; valamint ahhoz az implantológushoz fordul, aki teljes körű tájékoztatás mellett, megbízhatóan és szakszerűen végzi el a kezelést és az utógondozást.

Nem mindegy, hogy milyen fogászati helyzetre melyik implantátum típust alkalmazzuk

Rendelőnkben egyrészt azért dolgozunk sokféle implantátummal, mert többféle lehetőséget kínálunk pácienseinknek, valamint azért is, mert a minőségi implantátumok közül az egyiket jobban javasoljuk egy fogászati helyzetben, a másikat pedig kevésbé.

Így a NaturaDENT rendelőjében különböző fogászati helyzetek szakszerű kezelésére is lehetőségünk van.

Általánosságban véve elmondható, hogy a csontállomány szempontjából a fogeltávolítás után rövid időn belül a legjobb az implantációt elvégezni. A csont ugyanis ezt követően lassan elkezd leépülni, elvékonyodik.

Egy idő múlva már csontpótlásra lesz szükség.

Csontpótlás, arcüreg emelés saját membránnal kiegészítve

Amennyiben páciensünknek nemrég történt meg a fog eltávolítása, lehetőség van erőteljesebb csavarmenetű implantátum beépítésére. Ezek rendelőnkben például a Nobel Active és Alpha Bio implantátumok.

Azonban azon pácienseinknek sincs okuk aggodalomra, akik évekkel korábban elvesztett fogukat szeretnék pótoltatni!

Régebben történt fogeltávolítás esetén a rendelkezésre álló csont mennyiségének köszönhetően egyrészt professzionális csontbeültetést alkalmazunk (e téren is különböző lehetőségek állnak rendelkezésünkre), másrészt a gyógyulási idő kivárását követően olyan implantátumot használunk, mely enyhébb csavarmenettel rendelkezik, így behelyezéskor kevésbé terheli meg a csontot.
Ilyenek a Straumann és Nobel Replace implantátumok, melyek frissen és régebben eltávolított fog pótlására is alkalmasak.

Ezen belül további szempontok figyelembe vételére is lehetősége van az implantológusnak, így a NaturaDENT rendelőjében megfelelő implantátumot és komplex fogbeültetés kezelést tudunk ajánlani a páciens számára.

Lényeges az implantációt követően a szükséges feszes íny megléte ill. kialakítása, mely védi az implantátumot a baktériumoktól. Emellett az esztétikus és jól funkcionáló korona elkészítése, a rendszeres otthoni tisztítás és fogorvosi kontroll szükséges a hosszú távú sikerhez.

A fentiekből látszik, hogy annak az implantológusnak, aki páciense fogászati helyzetét maximálisan figyelembe veszi, nagyon sok szakmai szempontot kell mérlegelnie ahhoz, hogy a fogbeültetés valóban életre szóló megoldás lehessen.

Fogbeültetés a Naturadent Esztétikai és Lézerfogászaton:

Fogbeültetés, fog implantátum árak, tudnivalók az implantációról

Implantológus szakemberek:

Dr. Fülöp Papp Márta

A Naturadentnél elkötelezettek vagyunk a csúcstechnika alkalmazása, a magas szintű professzionalizmus és a barátságos, félelemoldó kommunikáció mellett.

Jelentkezzen implantációs konzultációra, várjuk szeretettel rendelőnkben!

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse ki, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


Miről olvashat ezen az oldalon?

Mit tud okozni a FOGHIÁNY?

MIÉRT JAVASOLJUK a fogbeültetés választását?

NOBEL és STRAUMANN implantátumok

SVÁJCI implantátum – ÉLETTARTAM GARANCIA!

A fog beültetésének MENETE, LÉPÉSEI

Van-e VESZÉLYE, HÁTRÁNYA a fogászati implantációnak?

Hogyan segíti a LÉZER a fogbeültetést?

IMPLANTOLÓGUS szakemberek

Pácienseink VÉLEMÉNYE

Fogbeültetés, implantátum fog ÁRAK

Fog implantátum előtte-utána fotók

A hiányzó fog sokkal több területre van káros hatással, mint azt elsőre gondolnánk.

A foghiány nem csak esztétikai, de funkcionális problémákat is okoz. Káros hatásait rövid és hosszútávon is érezhetjük. Beleszól táplálkozásunkba, önkifejezésünkbe, és még ép fogaink egészségébe is.

Mit tud okozni a foghiány?

Ha foghiányunk keletkezik, vagyis valamilyen okból elveszítjük fogunkat, akkor javasolt azt pótoltatni valamilyen megoldással, hiszen több problémát is okozhat a fogsorban tátongó üres lyuk.

Mi történik, ha nincs pótolva a hiányzó, kiesett fog?

  1. az ép fogak elmozdulnak a hiány irányába
  2. bedőlnek, meghosszabbodnak, gyökerük elveszíti stabilitását
  3. a fogak rágóereje jelentősen csökken
  4. a fogíny gyulladásba kerül
  5. minden falat fájdalmat okoz, az evés kín lesz
  6. az állkapocs nem terhelődik, ezért csontja elvékonyodik, jelentősen gyengül
  7. az állkapocs ízület is gyulladásba kerül
  8. az arc és a nyak izmai deformálódnak
  9. ez a deformáció kihat a gerincre, rajta keresztül az egész testre
  10. változik a tartás, változik a járás, a belső szervek elhelyezkedése

Amennyiben foghiánnyal rendelkezik, alapvetően két megoldás közül választhat. Vagy egy úgynevezett hídpótlást készíttet a hiányzó fog melletti két egészséges fogat is bevonva, amely így áthidalja a foghiányt, vagy a fogpótló hídnál sokkal stabilabb, egészségesebb, tartósabb fogbeültetést, implantációt választja, így megóvja az egészséges, szomszédos fogakat.

Rendelőnk a legmodernebb biokompatibilis titánból készült implantátumokat használja és alkalmazza. Jelenleg ezek a bio implantátumok a hiányzó fog pótlásának legjobb eszközei.

 

Foghiány esetén miért javasoljuk a fogbeültetés választását?

  1. nincs szükség a szomszédos ép fogak lecsiszolására, mint a fogpótló híd esetén
  2. a fogbeültetés bármely életkorban elvégezhető
  3. a fogbeültetés fájdalommentes, 3-6 hónap alatt garantáltan új, stabil foga lesz
  4. a titán műfoggyökér beépül az állcsontjába, az eredeti fogánál is stabilabb kötést hozva létre
  5. az új fog továbbra is edzi az állcsontot, az ínyt, így azok hosszú távon is egészségesek maradnak
  6. a beültetett fogimplantátum tökéletesen illeszkedik színben és formában is az eredeti fogaihoz
  7. több fog, vagy a teljes fogazat hiánya esetén teljesen kiváltható a kivehető műfogsor
  8. fogpótlása 50-60 évig stabil, tökéletesen használható, megbízható és észrevétlen marad

 

Fog implantáció a Naturadentnél – Nobel és Straumann fog implantátumokkal

Esztétikai és lézerfogászatunk olyan fogpótló megoldásokat nyújt, melyekkel véglegesen megoldható a hiányzó, illetve megrongálódott fogak problémája.

Az általunk használt implantációs, fogbeültetéses technikák fájdalommentesek. Segítségükkel véglegesen pótolhatóak az elveszett fogak, legyen az csak egy  fog, több fog, vagy akár a teljes fogsor.

A fogpótlásokat minden esetben egyénileg készítjük el és a legjobb, legmegbízhatóbb svájci és svéd implantátumokat ültetjük be pácienseinknek. A legjobb minőséget adjuk a legmegbízhatóbb forrásból, a lehető legnagyobb gondoskodással és figyelemmel.

Arról, hogy milyen fogászati helyzetre melyik implantátum típust alkalmazzuk, ide kattintva olvashat.

 

Svájci fog implantátum – prémium minőségű beágyazódás, élettartam garancia

Fontos, hogy kizárólag a világ vezető fogászati implantátum gyártójának termékeit használjuk (Nobel Biocare – svéd és Straumann – svájci) éppen azért, mert nagyon régóta a piacon vannak, megbízhatóak, ráadásul élettartam garanciával rendelkeznek, azaz bármikor bármi probléma merülne fel az implantátummal, bárhol a világon kicserélik az implantátumot, és egy újat ültetnek be.

A csúcskategóriás Straumann SLActive implantátumok beépülése, csontosodása soha nem látott gyorsasággal történik. Az implantátum felülete biológiailag tesztelt, bio anyaggal kezelt, plusz magának a felületnek a kialakítása is olyan, ami a gyors megtapadást biztosítja.

 

A fog beültetésének menete, lépései:

Első alkalommal az implantológus szakember szeretettel várja Önt egy implantációs konzultációra.

Ennek egyik része egy szájvizsgálat, panoráma röntgenfelvétellel kiegészítve. A panoráma röntgenen kétdimenzióban láthatók az állcsontok, meghatározható a szomszédos foggyökerek helyzete és esetleges, szabad szemmel nem látható, még a fogbeültetés előtt kezelést igénylő elváltozások.

Az implantológus fogszakorvos a konzultáció során meghallgatja a páciens igényeit, tájékoztatja a fogbeültetés lépéseiről, aki kiválaszthatja a kívánt implantátum típusát és felteheti egyéb kérdéseit.

Amennyiben a fogak és a fogíny állapota megfelelő, a fogbeültetés előtt itt helyben, a Naturadentnél elkészítjük a 3D CT felvételt, mely 3 dimenzióban letérképezi a fogak és a csont helyzetét, mennyiségét, sűrűségét.

A CT felvétel alapján az implantológus szakember a páciens igényeit figyelembe véve megtervezheti a fogbeültetést – így egyértelmű képet kap a beavatkozás előtt.

A fogimplantáció alapvető feltétele a megfelelő csontállomány. Az implantátum becsontosodásához és a hosszú távú, kellemes, észrevétlen viseléshez elengedhetetlen, hogy a beültetett fog kellően beágyazódjon a csontba.

Amennyiben a fogbeültetés helyén a csontállomány a szükségesnél kevesebb, az implantáció előtt csontpótlás szükséges.

Ha a csontállomány megfelelő, egy előre egyeztetett időpontban történik az implantátum beültetése a csontba.

A Naturadent kezelőjében a páciens az implantátum beültetésével egyidőben lézeres fertőtlenítő kezelést is kap, így megakadályozzuk a baktériumok felgyülemlését, és elősegítjük a gyorsabb gyógyulást. Ezt még összesen két alkalommal megismételjük, így a fertőtlenített, káros baktériumoktól mentes fogíny egészségesebben gyógyul.

A fogászati implantátum becsontosodásának ideje 3- 6 hónap, ami szükséges a hosszú távú terhelhetőség miatt.

Ezt követően kerül sor a felépítmény és az esztétikus fogkorona felhelyezésére.

Egy foghiány pótlásához szükséges:

 

  • 1 implantátum csavar
  • 1 felépítmény
  • 1 korona

 

Van-e veszélye, hátránya a fog implantációnak?

Fentebb olvasható, hogy a fog beültetése megfelelő előkészületet igényel.

A fogászati implantáció minden egyes leírt lépése azt a célt szolgálja, hogy a kockázatokat minimalizáljuk.

Az implantátum beültetésekor elkezdett 3 alkalmas lézeres fertőtlenítő kezeléssel kivédhető a bakteriális fertőzés.

Az implantátum ötvözetlen titán anyaga évtizedek alatt sem okoz allergiás reakciót, vagy egyéb megbetegedéseket.

A helyes orvosválasztás, a megfelelő konzultáció, diagnosztika, digitális felvételek elemzésével történő előkészületek a sikeres fogbeültetés záloga. Mindezek betartásával a fogbeültetés biztonságos fogászati eljárás.

Hogyan segíti a LÉZER a fogbeültetést?

Az implantátum csavar behelyezését követően különösen ügyelünk arra, hogy a beágyazódás sikeresen megtörténjen, a műtét helye szépen begyógyuljon.

Rendelőnkben minden fog implantátum csavar díja 3 alkalmas lézeres biostimulációt is tartalmaz. Tudományosan igazolt, hogy lézer segítségével gyorsabb és szebb gyógyulás érhető el, használata elősegíti a regenerációt, valamint megakadályozza, hogy káros baktériumok jussanak az implantátum mellé.

Néhány vélemény pácienseinktől:

” Azt hiszem nem ismerek annyira precíz, alapos fogorvost, mint Dr. Fülöp Papp Márta. Mindent helyrehoz, azt is, amit 20 éve elrontottak. Sosem jártam félelem nélkül fogorvoshoz, most viszont teljesen nyugodtan ülök a váróban, tudom, hogy a legjobb kezekben vagyok. “ – Kiss Ágnes

” Sokunk bőrét azonos félelmek égetik a fogorvosi kezelésekre gondolván. Márta szemlélete és kedvessége visszahitelesíti létező eredeti értékébe a humánus hozzáállás képét, mintegy kiszorítva ezzel a saját félelmeinket. Kétségbevonhatatlan képessége, hogy tudatos erőfeszítéssel akár felemelje mások életét. Köszönetemet ezen gondolat kíséretében ajánlom neki. “ – Vajda Péter

” Sok fogorvosnál jártam már, de még sehol nem találtam ekkora alaposságot és precizitást!
Nagyon köszönöm az implantátumot! “ – M. Dénes

” Gyerekkoromból a fogászat kellemetlen élményként maradt fent. “Öreg büdös bácsi a számban piszkálódik” – ez az élményeim alapja. Nagy várakozással ültem be “a doki lányok” székébe, és igen kellemes élmény volt a kezelés annak ellenére, hogy a fél fejem elzsibbadt és Márta gyakorlatilag az “agyamat furkálta”.
Profik, gyorsak, kedvesek – … és az illatuk is jó :) A felnőttkori emlékeim egész jók a fogorvosról. “ – Tóth Mihály

” Az interneten találtam rájuk! Biológiai fogászt kerestem, aki odafigyel és meghallgatja a páciensét, nem utolsó sorban megbeszéli vele az anyagiakat és a lehető legpontosabban és legnagyobb odafigyeléssel végzi a munkáját, hiszen tudja, hogy neki “csak” egy páciens a sokból, de a páciensének az egyetlen foga is többet ér önmagának, mint egy arany fogpótlás, és ezt mindig szem előtt tartja! Megtaláltam! Fogorvos a Naturadent-től! Ők már a helyes úton járnak! Kiváló szakemberek és Nagyszerű EMBEREK! Kérlek, ne higgy Nekem, mert akkor több időpontból választhatok! :) ;)” – Deák Csaba

Még több referencia pácienseinktől

Foghiánya pótlásában kérje gyakorlott szakorvosaink segítségét. Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére szaktudásuk teljességével, naprakészségével és minden figyelmükkel.

Implantológus szakemberek:

Dr. Fülöp Papp Márta

Fogbeültetés, fog implantátum árak

Milyen részekből áll egy foghiány pótlása implantátummal?

  • csontpótlás – amennyiben szükséges
  • 1 implantátum csavar
  • 1 felépítmény
  • 1 korona

Csontpótlás, sinus-lift

  • Csontpótlás, sinus elevatio
    160.000,- Ft
  • Csontpótlás, csonttágítás – 1 implantátum
    35.000,- Ft
  • Csontpótlás
    50.000,- Ft-tól
  • Nobel Guide számítógéptervezett implantáció/állcsont
    180.000,- Ft

További információ kérés / Bejelentkezés

Implantátum csavarok

  • Straumann Bone Level, Bone Level Tapered, Standard Plus Roxolid SLA implantátum + műtéti díj + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    220.000,- Ft
  • Nobel Biocare Active implantátum + műtéti díj + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    210.000,- Ft
  • Nobel Biocare Replace C.C. implantátum + műtéti díj + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    180.000,- Ft
  • Alpha-Bio implantátum + műtéti díj + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    150.000,- Ft
  • Alpha-Bio ideiglenes implantátum + műtéti díj + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    89.000,- Ft

További információ kérés / Bejelentkezés

Implantátum felépítmény

  • Egyéni cirkónium felépítmény
    90.000,- Ft
  • Egyéni titán felépítmény
    70.000,- Ft
  • Egyéni arany felépítmény + aranyár
    70.000,- Ft

További információ kérés / Bejelentkezés

Implantátum korona

  • Préskerámia korona implantátumra
    130.000,- Ft
  • Cirkon-kerámia korona implantátumra
    135.000,- Ft

További információ kérés / Bejelentkezés

Mini, micro implantátum

  • MDI Mini implantátum/db + lézeres biostimulálás 3 alkalom
    89.000,- Ft
  • Micro implantátum + műtéti díj
    35.000,- Ft

További információ kérés / Bejelentkezés

A Naturadentnél elkötelezettek vagyunk a csúcstechnika alkalmazása, a magas szintű professzionalizmus és a barátságos, félelemoldó kommunikáció mellett.

A fogorvosi kezelésekre minden egyén és szervezet eltérően reagálhat. A szervezetének megfelelő kezelési terv kialakításához keresse fogorvos szakértőinket, akik személyre szabott megoldást nyújtanak Önnek!

Elhatározta már, hogy fogbeültetést szeretne?

Olvasson tovább arról, hogy a széles választékból melyik implantátum típust milyen esetben ajánljuk!

 

Jelentkezzen implantációs konzultációra, várjuk szeretettel rendelőnkben!

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse ki, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


Fogorvos

Tanulmányaimat a budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem, 2014-ben szereztem meg fogorvosi diplomámat.
Ezt követően 4 évig dolgoztam az egyetem Fogpótlástani Klinikáján, ahol a betegellátás mellett a tudományos munkában, valamint magyar és külföldi hallgatók oktatásában is részt vettem. 2017-ben szereztem konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát.

Számomra a fogorvoslás egy olyan izgalmas terület, amiben az orvosi és a mérnöki tudomány egy kicsit a művészettel ötvöződik. Olyan szakma, amely rendkívüli kreativitást igényel, sokszor állít különböző kihívások elé, és sok érdekes embert ismerhetek meg általa. 

Szabadidőmet is szeretem aktívan eltölteni – sokat sportolok, futok, kirándulok, utazom, és olvasni is szeretek. Valamint mivel a munkám egyben az egyik hobbim is, gyakran látogatok hazai és külföldi továbbképzéseket is.

Szakterületeim

Elsősorban a konzerváló fogászatot (tömések készítése, gyökérkezelés), illetve a protetikát tartom szakterületemnek. Ezen felül pedig implantációs fogpótlásokat és esztétikai fogászati kezeléseket (koronák, héjak) végzek a legszívesebben.

Célom

Elsődleges célom fogorvosként természetesen a gyógyítás. Nem csak a fogakat nézve, hanem komplex szemléletmódot alkalmazva szeretnék hosszútávú megoldást nyújtani a pácienseim problémáira. Emellett rendkívül fontos számomra a régi félelmek eloszlatása és feloldása, olyan nyugodt, barátságos légkör megteremtése, ahova szívesen járnak vissza az emberek.

Fogorvos

Tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvostani Karán végeztem. Ezt követően Magyarországra költöztem, jelenleg Dento-alveoláris szájsebész szakvizsga megszerzésén dolgozom a Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján.

Gyermekkorom óta orvos, leginkább sebész szerettem volna lenni. Az érettségi és egyetemi felvételi időszak közeledtével aztán a fogorvosi pálya kezdett a legszimpatikusabb lenni, így ezt választottam.

Erdélyből származom, Székelyudvarhelyen születtem. Szaktudásom gyarapítása és minél magasabb színvonalú kezelések elvégzésének elsajátítása érdekében költöztem Magyarországra.

Szakterületeim

Szakterületemnek elsősorban a szájsebészetet tartom,  de szívesen végzek a konzerváló és megtartó fogászati kezeléseket is.

Célom

Célom, hogy az emberek véleményét, félelmeit a fogorvosokkal valamint fogászati kezelésekkel kapcsolatban megváltoztassam. Mindig fájdalommentes beavatkozásokra törekszem, így a pácienseim pozitív élményekkel távozhatnak kezeléseik után.

Fogorvos

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvosi Karán folytattam tanulmányaimat, fogorvosi diplomámat 2014-ben szereztem meg. Kiváló fogszakorvos oktatóimnak köszönhetően, olyan szakmai tudásra tettem szert, amellyel bármilyen helyzetben és bármely fogproblémával kapcsolatosan támogatni tudom pácienseinket a gyors gyógyulásban.
Egyetemi tanulmányaim után a  Bács-Kiskun Megyei Kórház Szájsebészeti osztályán dolgoztam, a Naturadent csapatához pedig 2018 decemberében csatlakoztam.

A folyamatos szakmai fejlődés és tanulás rendkívül fontos számomra, ezért rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, ahol bővítem ismereteimet, ezzel is segítve pácienseink egészségét.

Szakterületeim

Szakterületemnek elsősorban a szájsebészeti kezeléseket, implantációt és csontpótlást tartom. Ezek azok a kezelések, amelyek komplexitásuknak köszönhetően folyamatos kihívást jelentenek a munkámban.

Célom

Célom, hogy tudásom legjavát adva olyan ellátásban részesítsem pácienseimet, melynek köszönhetően sokáig megőrizhető az egészséges ép fogazat.

A foghiány nem csak esztétikai, de funkcionális problémákat is okoz. Káros hatásait rövid és hosszútávon is érezhetjük. Beleszól táplálkozásunkba, önkifejezésünkbe, tartásunkba és még ép fogaink egészségébe is.

Milyen problémákat okozhat a foghiány? Mi történik, ha nincs pótolva a hiányzó, kiesett fog? 

  • az ép fogak elmozdulnak a hiány irányába
  • bedőlnek, meghosszabbodnak, gyökerük elveszíti stabilitását
  • a fogak rágóereje jelentősen csökken
  • a fogíny gyulladásba kerül
  • minden falat fájdalmat okoz, az evés kín lesz
  • az állkapocs nem terhelődik, ezért csontja elvékonyodik, jelentősen gyengül
  • az állkapocs ízület is gyulladásba kerül
  • az arc és a nyak izmai deformálódnak
  • ez a deformáció kihat a gerincre, rajta keresztül az egész testre
  • változik a tartás, változik a járás, a belső szervek elhelyezkedése

Forrás: I1

Hogy kerülheti el ezt a rémálmot?

Ha el akarja kerülni mindezt, akkor pótoltatnia kell hiányzó fogát.

Alapvetően 2 megoldás közül választhat. Vagy egy úgynevezett hídpótlást készített a hiányzó fog melletti 2 egészséges fogat is bevonva, amely így áthidalja a foghiányt, vagy a fogpótló hídnál sokkal stabilabb, egészségesebb, tartósabb fogbeültetést, implantációt választja.

Rendelőnk a legmodernebb biokompatibilis titánból készült implantátumokat használja és alkalmazza. Jelenleg ezek a bio implantátumok a foghiány megszüntetésének legjobb eszközei.

Miért javasoljuk Önnek is a fogbeültetés választását?

  • nincs szükség a szomszédos ép fogak lecsiszolására, mint a fogpótló híd esetén
  • a fogbeültetés bármely életkorban elvégezhető
  • a fogbeültetés fájdalommentes, 3-6 hónap alatt garantáltan új, stabil foga lesz
  • a titán műfoggyökér beépül az állcsontjába, az eredeti fogánál is stabilabb kötést hozva létre
  • az új fog továbbra is edzi az állcsontot, az ínyt, így azok hosszú távon is egészségesek maradnak
  • a beültetett fogimplantátum tökéletesen illeszkedik színben és formában is az eredeti fogaihoz
  • több fog, vagy a teljes fogazat hiánya esetén teljesen kiváltható a kivehető műfogsor
  • fogpótlása 50-60 évig stabil, tökéletesen használható, megbízható és észrevétlen marad

Olvasson további információkat a fogbeültetésről:

Várjuk szeretettel rendelőnkben!

Kérje fogorvosaink segítségét hiányzó foga pótlásában. Válassza a professzionális fogbeültetést, hogy fogai évtizedekig hűséges társai legyenek. Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, naprakészségével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


Az implantációs fogpótlásnak is biztos, stabil alap kell. Amennyiben ez nincs meg, bármely technikát, bármely implantátumot is alkalmazzuk, nem lesz garantált a siker. Mi szeretnénk, ha az Ön fogpótlása is még legalább 50-60 évig stabil és megbízható maradna.
Amennyiben arcüregében nem áll rendelkezésre megfelelő vastagságú csont a fogpótlás biztonságos befogadásához, az általunk javasolt, bevált megoldás a csontpótlás, és felső állcsont esetében az arcüreg emelés.

Az arcüregemelés, a sinus lift Önnek is egy támogató, előkészítő, biztos alapot építő, biztonságos eljárás!

Mit jelent az arcüreg emelés?

Az arcüreg emelés – vagy másnéven sinus lift – során a foghiány felől az arcüreg belső fala biztonságosan megemelésre kerül. Az így keletkező üregbe csontpótló anyag kerül, ami általában saját csontból vett csontforgács, és bio, gyorsan beépülő csontpótló anyag keveréke.

A beavatkozás a lehető legnagyobb mértékben fájdalommentes, gyors, biztonságos, hatékonysága pedig számos klinikai vizsgálat által alátámasztott.

Az csontpótló anyag megkötése után a csonttal egyenértékű szilárdságú lesz és nagy nyugalommal rögzíthető bele az implantációs fogpótlás.

Csontpótlás, arcüreg emelés saját membránnal kiegészítve

Mi a csontpótlás eredménye?

  • megfelelő tér a fogpótlás biztonságos befogadására
  • megfelelő szilárdság a hosszútávú, évtizedekig tartó viselésre, használatra
  • az arcüreg nem sérül a fogbeültetés során
  • a beültetett foggyökér stabil és fix lesz, mert biztos, szilárd alapba kerül beültetésre

Az arcüreg emelés – sinus lift – több fog pótlása esetén is kivitelezhető. Ezen éghajlati övön élők körében jellemző a vékonyabb arccsont, amiből kifolyólag gyakran kell ezt az eljárást alkalmazni a tökéletes és hosszú távon is problémamentes fogpótlás érdekében.

A fogorvosi kezelésekre minden egyén és szervezet eltérően reagálhat. A szervezetének megfelelő kezelési terv kialakításához keresse fogorvos szakértőinket, akik személyre szabott megoldást nyújtanak Önnek!

Várjuk szeretettel rendelőnkben!

Kérje fogorvosaink, szájsebészeink segítségét az implantáció előtti csontpótlásban! Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, naprakészségével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


Számos ok miatt veszíthetjük el fogainkat. Baleset vagy betegség következtében, esetleg öröklődés útján. Bármi legyen is az oka, e tényezők negatív hatással lesznek a mindennapi életünkre. Nem élvezhetjük kedvenc ételeinket,  elveszíthetjük magabiztos megjelenésünket, jókedvünket és természetes mosolyunkat, arról nem is beszélve, hogy esztétikai szempontból sem szerencsés egy hiányzó fog.

Mit okoz a foghiány és mit tud elkerülni a hiány pótlásával?

  • Az elülső fogak kiterjedt hiánya miatt megszűnik a harapás, csökken afogyasztható ételek száma, egyre problémásabb az ételek megrágása.
  • Bárhol legyen is a hiány, kevesebbet mosolygunk, veszítünk jókedvünkből,könnyen szégyenérzetünk alakulhat ki, kisugárzásunk megváltozik.
  • A hátsó fogak kiterjedt hiánya féloldalas rágást alakít ki,erőteljesen terhelve az állkapocs ízületet.
  • A rágási problémák miatt emésztési zavarok keletkezhetnek.
  • A védtelenül hagyott fogíny sérülékeny.
  • A hiány melletti maradék pár fog is elmozdul, kilazul, bedőlhet akiesett fog volt helye felé, visszaállításuk csak fogszabályzással lehetséges.
  • A fogíny alatt könnyen kialakulhat góc, gyulladás, ami továbbifogelvesztéseket okozhat.
  • Az íny alatt a terhelés teljes hiányában sorvadásnak indul a csont,jelentősen elgyengül.
  • A fogíny lesüllyed, egyre visszafordíthatatlanabb károkat szenvedve.
Foghiány megszüntetése

Milyen megoldások közül választhat a kiterjedtebb foghiány pótlásakor?

Kiterjedt, több fogat is érintő foghiány esetén a fémmentes kerámia, vagy porcelán hidak alkalmazását javasoljuk. Ezek a természetes alapanyagú, testbarát, fémmentes hidak egyedileg készülnek, színei megegyeznek a természetes fogak színével és formájával. Ettől lesz egyedi és az Ön igényeinek maximálisan megfelelő. A különbség az eredeti fogai és a kerámia híd által képviselt fogai között gyakorlatilag nulla, észrevehetetlen lesz.

A fémmentes porcelán hidak hátránya, hogy hidas kialakítása miatt kiemelten oda kell figyelni a megfelelő szájápolásra, megfelelő szájhigiéniára, dentálhigiéniára, a rendszeres tisztításra és a rendszeres, 3-6 havonta történő fogorvosi kontrollvizsgálatokra. Ebben nagy örömmel segítenek Önnek dentálhigiénikus kolléganőink.

A rendszeres, féléves kontrollvizsgálatok pácienseink részére ingyenesek.

A kimagasló minőségű, fémmentes kerámia vagy porcelán hidak rögzítésére 2 megoldás közül választhat, figyelembe véve maradék foga egészségi állapotát, stabilitását és fogorvosa, dentálhigiénikusa javaslatát.

Javaslatainkat mindig abban a szellemben adjuk át Önnek, hogy azok az Ön egészségét, céljait, komfortérzetét, biztonságát és  kényelmét maximálisan szolgálják.

1) A természetes fogakra készített fémmentes, kerámia foghíd

Alkalmazása csak akkor lehetséges, ha a kiterjedt foghiány mindkét szélén ép, nem mozgó, gyulladásmentes fog található. Ebben az esetben a híd pillérei ezekre lesznek rögzítve.

Előnye:

  • Gyors, néhány hét alatt elkészíthető megoldás
  • A hiányzó fogak formáját, színét maximálisan visszaadja

Hátránya:

  • Szükséges hozzá 2 ép fog, ezek hiányában nem alkalmazható.
  • A híd 2 pillérének kialakításához le kell csiszolni a hiány mellett álló akár ép fogakat is.
  • A híd meglététől függetlenül a hidat tartó fogak elmozdulhatnak,bedőlhetnek, ami a hídban és a másik oldali fogban is károsodást okozhat.
  • A híd alá könnyen ételmaradékok kerülhetnek, gyulladást, kellemetlen leheletet adva.
  • Ez a megoldás egyáltalán nem terheli jótékonyan a fogíny alatti területet, a csont tovább sorvad, a fogíny megereszkedik, még nagyobb rés keletkezik, még több baktérium és fertőzés megtapadására adva lehetőséget.
  • A rágás könnyen bizonytalanná válhat, keményebb ételeknél nagyobb odafigyelést és óvatosságot igényel.
  • A fogakra rögzített híd könnyebben sérül, elvesztve stabilitását, értékét.

2) Implantátumokon nyugvó fémmentes, porcelán vagy kerámia híd

Ez a jelenlegi legkorszerűbb, leghatékonyabb, legjobb és leginkább javasolt eljárás a foghiány megszüntetésére. Olyan helyeken is alkalmazható, ahol nincs olyan ép fog, amire a kerámia híd rögzíthető lenne. Maga a fogimplantátum adja a stabil pillért a híd mindkét oldalán. Stabilabb, kíméletesebb, sokkal problémamentesebb, mint a természetes fogakra készített, rögzített hidak.

Előnye:

  • a beültetéshez nem kell az ép fogait lecsiszolni, az ép fogak sértetlenek és még sokáig egészségesek maradnak
  • a pótlás a fogbeültetéstől számítva 40-50 évig is stabil marad, de nem ritka ma már a 70-80 éves, vagy életfogytig tartó élettartam sem
  • az eredeti foggal tökéletesen megegyező terhelést ad a fogakat tartó csontnak, így az nem gyengül el
  • maximálisan stabilan tartja a ráültetett hidat
  • a műfoggyökér nem mozdul el, akár élethosszig tartja stabil helyét az állkapocs csontban
  • a fogínye kisebb területen marad terheletlen, ezáltal egészsége hosszabban megtartható
  • a becsontosodott fogimplantátum az eredeti foggal megegyező módon terheli a csontot, így az kevésbé gyengül el
  • a rágása évtizedekig biztosított, a beültetett fog a keményebb falatokat is bírja
  • a beültetett fogra kerülő kerámia híd sokkal stabilabb, kimutathatóan magasabb élettartamot érnek meg

Hátránya:

  • a fogbeültetési folyamat hosszabb, de maximálisan nem több 6 hónapnál
  • nem megfelelő vastagságú csont esetén csontpótlásra lehet szükség

Véleményünk és pácienseink visszajelzései szerint a fogimplantátumra helyezett fémmentes kerámia hidak a legmegbízhatóbb, legtartósabb, legmagasabb ár-érték arányú megoldások kiterjedt, 1-nél több fogat érintő foghiány esetén.

Mit kell tudni a kivehető fogsorról?

Rendelőnk a kivehető műfogsort csak nagyon ritka esetben alkalmazza. Tapasztaltaink szerint a régi műfogsorok óriási hátránya, hogy nem stabilak, lötyögnek, továbbá van egy szájpadlásra tapadó részük, amely alá bemegy az étel, kellemetlen, nehezen tisztítható, kényelmetlen. Emellett a műfogsor másik hátránya, hogy használatával az íz érzékelést is elveszíthetjük.

A mini implantátumra rögzített műfogsor már sokkal stabilabb mint a hagyományos kivehető műfogsor. A mini implantátumokon nyugvó  műfogsor jobb megoldás, sokkal kényelmesebb és problémamentesebb, de hátránya az, hogy nem teljesen a felépítményen támaszkodik meg, hanem egy részben az ínyen is. Ez sokak számára még mindig kellemetlen lehet.

Az normál implantátumra épített stéges felépítmény eddig a lehető legjobb és legkényelmesebb megoldás a kiterjedt foghiányok pótlására. A normál implantátumon nyugvó műfogsornak már nincs szájpadlása, a műfogsor teljesen a stégen támaszkodik meg, így az ínyt egyáltalán nem terheli, stabil, jól tisztítható marad. Továbbá még előny, hogy az íz érzékelés is tökéletesen megmarad.

Csak kiemelkedő minőséget használunk

Rendelőnkben csak kiemelkedő minőségű fogászati implantátumot alkalmazunk, melyek használata egyszerű, élettartamuk akár 70-80 év is lehet. A műfoggyökérre kerülő fémmentes kerámia hidak egyedileg, kiváló fogtechnikus mesterek kezei között készülnek, a legszigorúbb minőségi ellenőrzések alatt.

Lézerfogászatunkon garanciát is adunk

Az implantátumok beültetésére 10 év teljes körű garanciát vállalunk. Magára az implantátumcsavarra gyakran életfogytig tartó garancia jár a gyártótól.

A garancia érvényesítésének feltétele a félévenkénti kontrollvizsgálat, ami páciensünkként Önnek ingyenes. Továbbá kiemelten ajánljuk a fogorvosaink és dentálhigiénikusaink által javasolt szájhigiéniai előírások betartását, továbbá a fogpótlás és felépítmény rendeltetésszerű használatát.

Extra garanciáink

Amennyiben Ön 3 éven belül elveszíti az implantátumát, akkor kaphat újból egy implantátumot ingyen, vagy visszafizetjük implantátuma árát.

Várjuk szeretettel rendelőnkben!

Kérje fogorvosaink, szájsebész szakorvosaink segítségét több fogat is érintő hiányzó fogainak pótlásában. Válassza a modern implantációs megoldásainkat, hogy új fogai évtizedekig hű, megbízható, észrevétlen társai legyenek. Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, naprakészségével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


A csonthiány nem akadály a fogászati implantációban

A Straumann új, csonthiányosoknak kifejlesztett 4mm-es rövid implantátuma 5 éve bizonyítja a tényt, hogy ma már nincs szükség a mélyreható műtétekre. A klinikai tesztek során az esetek 94%-ban ugyanolyan hibátlanul tartott, mint a 3-szor hosszabb társa.

Csontpótlás, arcüreg emelés saját membránnal kiegészítve

Ezt az eredményt a Roxolid® masszív tartása és a csontokkal való kapcsolódása révén volt képes elérni.
Így kijelenthetjük, vannak olyan esetek, ahol többé nincs szükség csontpótlásra.

Csonthiány esetén a Straumann Roxolid fog implantátum a megoldás! NaturaDent Budapest

Miért különleges a Straumann implantátumok anyaga és felszíne?

A Straumann Roxolid® implantátumának anyaga 15% cirkónium és 85% titánium ötvözete, ami a hagyományos titánium implantátumokhoz képest másfélszer erősebb tartást biztosít, ami a mindennapos igénybevétel mellett nem elhanyagolható különbség.

A gyógyulási idő lecsökkentése érdekében az egyedülálló SLActive implantátumok hidrofil felszínnel rendelkeznek, kötődnek a vízhez, így serkentve a csont vastagodását a biztos tartásért.
Ezzel a módszerrel a beültetés és a kész fog között mindössze 1 hónap telik el, míg a csontpótlás és hagyományos implantátumok esetében a folyamat fél éven át tart.

Csonthiány esetén a Straumann Roxolid fog implantátum a megoldás! NaturaDent Budapest

Hogyan zajlik a beültetés?

Miután a 3 dimenziós röntgenfelvételt elkészítettük fogairól, megállapítjuk a kezelendő terület csontmagasságát. Amennyiben ez 8-10 mm-nél rövidebb, Önnek csontpótlásra lenne szüksége foga pótlásához.

Az új módszerrel a kezelés megegyezik bármelyik más implantátum beültetésével. Az új rövid implantátum mellett döntve Önnek többé nem kell aggódnia a csontpótlás okozta műtét és több hónapos várakozások miatt.

Mikor éri meg az implantátum mellett dönteni?

A Straumann 30 éves tapasztalatával a háta mögött olyan profi minőségű implantátumot alkotott meg, amivel a világon a legnagyobb sikerarányt érhette el, összesen 8 millió boldog embernél, a nagy ellenálló képessége és az egyedi felszínének köszönhetően.

Ha olyan fogpótlásra vágyik, ami az eredeti foga természetességét a lehető leghűbben adja vissza, akkor válassza a Straumann Roxolid®-ot.

A sikerhez vezető út egy gyönyörű mosolynál kezdődik.

  • Jelentkezzen be kezelésre!
  • Tegye fel kérdését!

Bejelentkezés gyorsan, könnyen, pontosan!
Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, vagy hívja kolléganőnket az alábbi telefonszámaink egyikén.
Az űrlap kitöltésénél a *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges a pontos bejelentkezéshez! Kérjük ezeket mindenképp töltse, köszönjük.










Ha fogorvosi témában tanácsra van szüksége, vagy esetleg bizonytalan, kérjük írja meg nekünk és szakértő fogorvosunk választ ad!







Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.

Telefonszámaink

+36 1 7890 690


Magazin

Esztétikai fogszabályozás

Kevés embernek lesz szép, harmonikus a mosolya növekedése során. Sokaknak kisebb vagy nagyobb korrigálás szükséges nemcsak tökéletes, de esztétikus mosolyhoz és fogpozícióhoz.

Foghúzás utáni teendők: mit szabad és mit nem?

Néha sajnos a problémás fog már nem megmenthető és a további fogak védelme érdekében el kell távolítani, foghúzásra van szükség. Ez a szájsebészeti kezelés a modern eljárásoknak köszönhetően ma már nagyon kíméletes. Ha foghúzásra kerül a sor, az alábbiakra mindenképp érdemes odafigyelni, a foghúzás előtt és után is.

Letört fog kezelése hatékonyan

Egy letört fog igen sok kellemetlenséget okozhat. Miért törnek le a fogak, és hogyan lehet őket kezelni?

Az emberi fogazat felépítése és kapcsolódó betegségei

Fogaink megfelelő ápolásához és egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen fogaink felépítésének és az esetleges veszélyforrások ismerete.