-->

Naturadent - Esztétikai és lézerfogászat

Dr. Le Thien Dóra

Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa

Fogorvos

Tanulmányaimat a budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem, 2014-ben szereztem meg fogorvosi diplomámat.
Ezt követően 4 évig dolgoztam az egyetem Fogpótlástani Klinikáján, ahol a betegellátás mellett a tudományos munkában, valamint magyar és külföldi hallgatók oktatásában is részt vettem. 2017-ben szereztem konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát.

Számomra a fogorvoslás egy olyan izgalmas terület, amiben az orvosi és a mérnöki tudomány egy kicsit a művészettel ötvöződik. Olyan szakma, amely rendkívüli kreativitást igényel, sokszor állít különböző kihívások elé, és sok érdekes embert ismerhetek meg általa. 

Szabadidőmet is szeretem aktívan eltölteni – sokat sportolok, futok, kirándulok, utazom, és olvasni is szeretek. Valamint mivel a munkám egyben az egyik hobbim is, gyakran látogatok hazai és külföldi továbbképzéseket is.

Szakterületeim

Elsősorban a konzerváló fogászatot (tömések készítése, gyökérkezelés), illetve a protetikát tartom szakterületemnek. Ezen felül pedig implantációs fogpótlásokat és esztétikai fogászati kezeléseket (koronák, héjak) végzek a legszívesebben.

Célom

Elsődleges célom fogorvosként természetesen a gyógyítás. Nem csak a fogakat nézve, hanem komplex szemléletmódot alkalmazva szeretnék hosszútávú megoldást nyújtani a pácienseim problémáira. Emellett rendkívül fontos számomra a régi félelmek eloszlatása és feloldása, olyan nyugodt, barátságos légkör megteremtése, ahova szívesen járnak vissza az emberek.









Lap tetejére
Kedves Látogatónk!
Kérjük adja meg elérhetőségét, hogy válaszolhassunk önnek. Adatait bizalmasan kezeljük.
bezárás/close





[recaptcha]

Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.