vissza a főoldalra

Az elmúlt évek technikai újításai lehetővé tették, hogy a fogszabályozás gyakorlatilag az életünk bármelyik szakaszában elvégezhető legyen.

A különböző eljárásoknak és készülékeknek köszönhetően, a fogszabályozás kb. 6 éves kortól, amikor a gyermeknek már elég maradandó foga van ahhoz, hogy látni lehessen a későbbi fogak állását, mindaddig elvégezhető, amíg az embernek foga van.

A különböző feladatoknál más és más fogszabályozási technológiákat alkalmazhatunk.

Kisgyermekkorban, vegyes fogazatnál, a kivehető készülékek az ideálisak. Ezek, bizonyos kisebb korrekcióknál a felnőtteknél is megfelelhetnek.

A későbbiekben a különböző rögzített készülékeket javasoljuk. Ide tartozhatnak a lágy erőkkel dolgozó, modern fogszabályozó készülékek, vagy a láthatatlan fogszabályozók.

A technika folyamatos fejlődésének köszönhetően, ma már a különböző fémekre érzékeny pácienseinknek is tudunk segíteni a mosolyuk megszépítésében. Van olyan eset, amikor nem csak a fogak helyzete nem megfelelő, hanem állkapocsízület korrekcióra is szükség van. Egy körültekintő kivizsgálás után rendelőnkben erre is lehetőség nyílik.

Mivel előzetes vizsgálatok nélkül lehetetlen eldönteni, kinek milyen fogszabályozó módszer a megfelelő, jöjjön el egy állapotfelmérésre, és válasszuk ki, milyen fogszabályozási technikára van szüksége a mosolya megszépítéséhez!

Vélemények Rólunk

Szégyen, de be kell vallanom, hogy 25 éve nem...
>>>